Amikor bő két éve az E-SAS projektcsoport megkezdte a munkáját, feljött, hogy szükség lenne marketingre, marketing szakértőkre a csapatba és a projektbe.

Mivel a saját folyamatainkat és a hatékonyság égisze alatt tervezzük és fejlesztjük, így az a döntés születetett, hogy ezt külsős partnerrel fogjuk megoldani.

Ahogy, mi is azt képviseljük, hogy mindenki azzal foglalkozzon, ami a szakterülete, vagyis ,ha folyamatoptimalizálás, hatékonyság és digitalizálás, akkor E-SAS, úgy nem kívántunk marketing szakértőkké válni, így profikra szerettük volna bízni.

A marketing is akár a digitalizáció, ha jól működik, akkor nem kiadás, hanem befektetés. Vagyis befektetünk X összeget, X (befektetés) + Y (marketinges-szaktudása) = Z (teremtett érték)  lenne a szükséges megtérülés.

Több szakértővel és céggel is felvettük a kapcsolatot, hogy mégis mit gondolnak, illetve milyen módon képzelnék el a szolgálatatás és a szoftver értékesítését.

Azon cégek, akik több interjút kaptak, valamint átmentek a rostán a folyamat legvégén megkapták a kérdést, hogy rendben, akkor a marketing büdzsé ekkora lenne, de mégis ennek fejében milyen megtérülést tudnak vállalni garantálni, vagyis 10-15 millió forint méretű büdzséért cserébe hány potenciális vevőjelöltet és vevőt tudnak szolgáltatni.

Meglepően a válasz az volt, hogy, hát őőőő erre nincs garancia, illetve ezt így nem szokták vállalni.

Érdekes, nem.

Egy vállalat, aminek a feladata az ,hogy vevőket biztosítson, piaci jelenlétet, nem vállalja, nem tudja meghatározni ,hogy a szolgáltatásának mi lesz az eredménye.

Nos, nem kell mondjuk, hogy nem léptünk partneri viszonyban, mivel a Mi értékrendünkben ez elfogadhatatlan.

Nem zsákbamacskát kell árulni, hanem valós értéket és eredményeket.

Pont emiatt az E-SAS minden szolgáltatására 1 maximum 2 éves megtérülést garantál.

Vagyis, amennyiben minket választasz és elkezdjük a közös munkát, a folyamatokat Veled együtt, illetve a csapatod tagjaival együtt fogjuk megnézni.

Kiszámoljuk a hibákból, ügyintézésből eredő plusz költségeket, munkaerő terheket a jelenlegi megoldások teljes költségvonzatát, valamint a befektetés, újfejlesztések költségeit ezekkel ütköztetjük.

Amennyiben nem tudunk egy maximum 2 éves megtérülést garantálni ,úgy megköszönjük a bizalmat és az időt, amit ránk szántatok és egy mosollyal elvállunk.

 

De általában tudunk 🙂 sőt….. a marketingeseket pedig hagytuk, jó bornak nem kell cégér, beszéljenek az eredményeink, a kényelem és a plusz haszon, amit elégedett partnereinknek biztosítunk.